2018. július 24., kedd

Újabb színek


Újabb színkombinációkat próbáltam ki.
A Thaiföldről származó maradék papírom mennyisége is korlátozott, és színváltozatból sincs már annyi, mint amikor évekkel ezelőtt ezekből origami figurákat készítettem.
https://www.facebook.com/3DOrigamiBudapest/
Viszont a kiegészítő gyurmának a színét bőven tudom variálni, így szinte végtelen a kombinációk lehetősége.
Így néhány újabb variációt kipróbáltam, igazítottam a formán, méreten is.
Ezeknek a gyöngyöknek több nap kell a teljes száradáshoz, mielőtt lakkozom, és ékszerré fűzöm. Ha elkészülnek, majd mutatom.


2018. július 18., szerda

Megint kísérletezgetek

Múltkor felmerült a gyantaékszer kipróbálásánál, hogy a készítéshez felhasználnék abból a csili-vili origami papírból, amit évekkel ezelőtt origami figurákhoz használtam, és még maradt pár ív többféle színben. Itthon nem kapható, ezt Thaiföldről hozta egy ismerősöm. Jól mutat a színtelen műgyantában, vagyis a körömzselében, amihez használtam.

Továbbgondoltam a gyantaékszer készítését is, számos ötlet megfordult a fejemben, ami a későbbiekben talán megvalósul.

Aztán továbbgondoltam a papír felhasználásának a lehetőségét is.
Beugrott, hogy láttam már papírgyöngyöt is, ezt gondoltam tovább. Elég szép fényes, csillogó, irizáló illetve hologramos papírok is vannak, ami szép lehet gyöngynek tekerve.
De amit hozzágondoltam, az a levegőn száradó szintetikus agyagom, amiből az agyagvirágokat is formázom.

Gyorsan ki is próbáltam, hogyan is nézne ki a tekert papír egy kis agyaggal vastagítva.
Először is mivel mással, mint a kedvenc színemmel, a kékkel kísérleteztem. Begyúrtam egy marék agyagot jó sötétkékre, majd 1-2 mm vastagra nyújtottam. Erre ragasztottam a kékes-lilás irizáló színű papírból vágott háromszögeket, és a kivágott darabokat feltekertem. Legyártottam lendületből egy jó párat. Aztán pár napig száradni hagytam, míg kigondoltam, hogy hogyan legyen belőle nyaklánc. Végül még apró gyöngyöket is formáztam a hosszúkás szemek mellé az agyagból, és drótszereléket aprítottam, amire feltettem a szemeket.
Annyi gyöngy készült, hogy kijött belőle egy karlánc, egy rövid nyaklánc, egy hosszú nyaklánc és fülbevaló.



Többféle színű papírom van még, illetve hologramos öntapadófólia is van több színben, néhányat még kipróbáltam különféle színű gyurmával, vagyis a szintetikus agyaggal, de nekem az első kék változat tetszik a legjobban.



2018. július 11., szerda

Kísérletezgetek

Már régebben észrevettem a neten a gyantaékszereket, de sokáig nem izgatott ilyesminek a készítése. Igaz, hogy a két komponensű gyantával már megismerkedtem közelebbről, hiszen az agyagvirágokhoz ebből készítettem erezőket, de tudom, hogy a vegyszer nem túl egészséges, jobb nem dolgozni vele a lakásban. Nem is terveztem, hogy a szükségesnél többször használjam, mert még nem szereztem be megfelelő védőfelszerelést.

Az utóbbi időben egyre többször jött velem szembe az egykomponensű gyanta és az ebből készült ékszer.
Felcsigázott a dolog, kicsit utánanéztem.
Meglepődve láttam, hogy nem más, mint a műkörmös alapanyag. A zselés köröm alapanyaga műgyanta. Ugyanebből akár ékszer is készíthető.
Persze a neten számtalan oldalon találtam erre a célra kifejlesztett, egykomponensű gyantát, szuper csőrös flakonból adagolható formában. Praktikus, könnyű használni, uv lámpában köt. De ezt majd máskor próbálom ki.
Először elővettem a műkörmös zseléimet, uv lámpámat, csiszológépemet, reszelőimet, régi díszeimet. Ha már ‘95 óta használom ezeket, most is jók lesznek, csak kicsit más területen.
Elkezdtem kísérletezgetni.
Találtam itthon táskafityegőt, pici medálalapot, hullámcsatot, egyéb kacatokat, amin elkezdtem a tapasztalatokat gyűjteni. Néhány műkörömdíszt beletettem, színeztem a zselét.


Aztán elmentem, hogy megtudjam, melyik alapanyag vált be leginkább az ékszerkészítéshez. Némi útmutatással és kapott kellékek segítségével egy medált és két fülbevalót is készítettem.




Itthon eszembe jutott, hogy van olyan ezüst, csillámos zselém, amit vagy 20 éve nem tudok elhasználni. Van egy fekete műanyag franciacsatom, ami valamiért túlélte a hajam röviddé válását követő hajbavalók selejtezését.
Bekentem a fekete műanyag részt az ezüst csillámos zselével, de nagyon unalmas lett az eredmény. Akkor eszembe jutott, hogy van nekem csillogós, irizálós origami papírom több színben. Thaiföldről kaptam, itthon nem lehet kapni. Ebből vágtam darabkákat, és még egyéb régi, körömdísznek használt apróságokat is beletettem. Az uv lámpában mindez megkötött.  A végén még színtelen zselével is bevontam a felületet, hogy szép sima legyen, de muszáj volt csiszolni is, mert nem lett tökéletes. A vége egy utolsó vékony színtelen bevonat és lámpázás.


Mostanában nem növesztem meg a hajam, hogy használni is tudjam, de tapasztalatnak jó volt.