2018. szeptember 26., szerda

Esernyők

Éjjel sokáig dolgoztam, hogy befejezzem azokat a darabokat, amiket már elkezdtem, nem akartam félbehagyni. Így, tervem szerint reggel a nappali fényben folytathatom a munkát a kész termékek fotózásával.
De nem így történt. Úgy ébredtem, hogy most azonnal esernyőt fogok készíteni. Itt van a fejemben a kidolgozás teljes folyamata.
Ez tegnap reggel volt.

Persze, hogy hozzáláttam rögtön egy prototípust elkészíteni. Csak hogy lássam, az ötletem kidolgozható-e.
Amint kiderült, hogy működik egy darab, vagyis fél pár fülbevalóval, rögtön nekiestem, hogy rögzítsem a fejemben a folyamatot, kicsit finomítsak a kidolgozáson és néhány színváltozatot is kipróbáljak.


Megint elment egy egész nap folyamatos munkával, de éjjelre befejeztem az első 3 párt. Ma reggel lefotóztam, és feltettem a Facebookra egy kreatív csoportba.
Kicsit tartottam attól, hogy ez a kis bizsu nem illik a rólam alkotott képbe, hiszen az agyagvirágaimmal egy másik, és talán komolyabb területnek vagyok a képviselője.

Meglepve tapasztaltam, hogy a nap folyamán már több, mint 2200-an lájkolták, nagyon sokan elismerően hozzászóltak, dícsérték. Ez itt látható:
https://www.facebook.com/groups/kreativhobbik/permalink/1752026114919420/
Sokan privátban is megkerestek, érdeklődtek.
Ezúton is köszönöm Mindenkinek a kedves szavakat, gratulációt.

Azért meglep, hogy egyik, napokig készülő, komolyabb munkával előállított agyagvirágom sem kap
ekkora elismerést, mint ezek a kis esernyők :)


Létrehoztam egy új oldalt a Facebookon az új tárgyaim számára, kövess itt is: 
https://facebook.com/CsodaviragMuhely




Variációk

Ami már megy, azt érdemes megismételni néhányszor.
Jól esik, ahogy kialakul közben a rutin, könnyebben megy a sorozatot gyártani, mint mindig újjal bajlódni. Kialakulnak a praktikus mozdulatok, rögzül a sorrend, jól megy a munka. A színeket pedig a végtelenségig lehet variálni.
Nekem most a szivárványos a kedvencem.


 Néhány fülbevalóhoz medált is készítettem. Van, amelyik azonos méret, van, ahol kicsit nagyobb a medál.
 

Medál más formában bedugós fülbevalóval.
Készítettem egy lila-zöldet is picit más formában, de az egyik fülbevaló eltűnt. A szomszédom meglátogatott munka közben, és miközben megmutattam neki mit alkotok éppen, eltűnt az apróság. Nincs sehol leesve. Biztos majd úgy kerül elő, ahogy a fenyőtüske szokott fél évvel karácsony és számtalan porszívózás után :)


2018. szeptember 23., vasárnap

Folytatom a kísérletezést

Ezúttal tűzőkapcsokat is felhasználtam az újabb ötleteim kidolgozásához.
Különféle formában állítom össze az itthon 3 méretben fellelt tűzőkapcsokat, és az apró kapcsok közötti hézagot kitöltöm a színes zselével.

Érdekes ez a megnevezés, gyanta vagy zselé.
A műkörmöt zselének nevezett alapanyagból építjük, amiről azt tanultam, hogy műgyanta alapú. Ma ugyanabból az alapanyagból készített tárgyakat gyantának nevezik, ahogy a két komponensű gyantát is. A műköröm zselét ékszerkészítéskor egykomponensű gyantának nevezik. Nekem mindegy, csak más se értse félre a két elnevezést. Persze ez hasonlít a gyurma vagy szintetikus agyag, avagy porcelán elnevezések zavarához. Szóval nagy egység itt sincs.
Mindegy is minek nevezzük, az alkotás a lényeg.

Most fedeztem fel, hogy ez a kidolgozás, vagyis a drótkeretben elterített színes gyanta mennyire hasonlít az üvegfestéshez. Jaj, de szerettem azt is! Hiányzik nagyon, hogy erre nincs most kapacitásom.

Évekkel ezelőtt kedvenc hobbim volt nagy képeket festeni. 50x70 centis volt a legynagyobb megfestett üveglap. Most hasonló technikával, a képekhez képest mindenképpen mininek számító medálokat, fülbevalókat készítek. Szeretem a színekkel való játékot, a színek kombinációját. Közben még a formával is lehet variálni.

Ez a terület most jobban tetszik, mint a két komponensű gyantát csak kiönteni egy szilikonformába, belerakni ezt-azt, és várni, hogy megkössön.
Nem zárom ki, hogy azt is fogok csinálni, mert az ötletek már szaporodnak a fejemben, de most ez a térkitöltős módszer foglalkoztat jobban.

Tehát itt van néhány új fülbevaló kisebb-nagyobb méretben...



 ...és néhány medál


2018. szeptember 17., hétfő

Műgyantás kísérletezés


Ötletem rengeteg van, a fantáziám szárnyal, eszközök, díszítő kellékek is jócskán maradtak a műkörömépítős korszakomból, már csak a megvalósítás van hátra. Kell egy kis alapanyag utánpótlás, és kezdődhet a kísérletezés.
Persze nem rögtön a profi minőséggel és az egyedi ötletekkel tudok indítani, de valahol el kell kezdeni.
Ha nem lettem volna műkörmös több, mint két évtizede, és nem állnának rendelkezésemre az ott használt eszközök, akkor nem biztos, hogy erre a kézműves területre tévednék, de így van motiváció újra használni ezeket.
Néhány fülbevalót és medált készítettem.




2018. szeptember 16., vasárnap

Az első kollekciók

Végre befejeztem az első adag papír-gyurma kombinációs gyöngyszemek összeszerelését.

Abból a levegőn száradó szintetikus agyagból, amiből az agyagvirágokat készítem, ami egy gyurmaszerű massza, és abból az irizálós papírból, amiből régen néhány origami figurát készitettem kombináltam össze a gyöngyszemeket.

Készítettem a száradást és a lakkozást követően néhány nyakláncot, karláncot és fülbevalót.
Csak úgy kíváncsiságból érdekel, hogy használható-e, tetszik-e másoknak is, lehet-e ebből eladható termék. Szóval még tesztelés alatt. Talán még a méret, forma, vastagság, kidolgozás változhat, és a színkombinációkban is óriási lehetőség van.
Úgy gondolom, hogy olcsó bizsuékszerként vevőre találhat ez a stílus is.







További színkombinációs próbák, amikből csak fülbevalót állítottam össze...


... és még további színek...


Papírgyöngyöt gyakran készítenek papírcsíkok feltekerésével, többnyire szép színes, fényes 
magazinok lapjaiból.

Az én gyöngyeim olyan irizáló papírból készülnek, amit tudtommal Magyarországon nem árusítanak, ezért kevesen ismerik. Kiegészítem a levegőn száradó szintetikus agyaggal, ami szintén nem kapható magyarországi kereskedelemben. 
Viszon kapható a közismert süthető gyurma, amiből szintén csodás színek keverhetők,  
amit  talán papírral együtt nem lehetne kisütni, de ebben nincs próbám, nem tudom, hogy működne-e.



2018. szeptember 10., hétfő

Miért nem...?


Olvastam egy nagyon frappáns cikket a Facebookon a rendszeresen érkező, jóindulatú, segítő javaslatokról.

Nagy Kriszta kifejtette a véleményét a kényszeres segítőkről:
https://www.facebook.com/TheNagyKrisztina/photos/a.120331958005496/1962078067164200/?type=3&theater

Évek óta kapom én is a kéretlen “jótanácsokat” az agyagvirággal kapcsolatban.
Most a cikk kapcsán döntöttem úgy, hogy összegyűjtöm, leírom egy helyre az eddig érkezett véleményeket. Legalábbis amire még emlékszem, néhány már feledésbe merült. Talán a későbbiekben bővülni is fog, tudnak még meglepetést okozni az emberek.

-Miért nem kőhatásút csinálsz? Most az a divat!
-Inkább fantázia-virágokat kellene csinálnod!
-Miért nem csak nagy orchideákat készítesz? Ne aprózd el magad!
-Miért nem csak kis mezei virágokat készítesz? Azt könnyebb eladni!
-Miért fontos az élethűség? A vevők úgysem ismerik az összes orchideát!
-Minek kell a virág neve? Az emberek úgysem a neve alapján vesznek agyagvirágot!
-El nem tudom képzelni, hogy ki akarná ezt megtanulni!
-Miért tanítod? Így konkurrenciát nevelsz!
-Miért nem külföldre jársz tanítani?
-Élővirág gondozásához is adj tanácsokat! Virág-virág, nem?
-Miért nem árulsz virágmagokat is?
-Miért nem mész el cukrásznak? Annak is nagyon jó lennél!
-Miért nem csokidekorációkat készítesz? Az most nagyon megy!
-Cserélj le minden névkártyát, szóróanyagot, minden logót és írd minden újra, hogy “Az eredeti”
Ja, tudom már, Te vagy az, akinek nem lehet segíteni!
-Miért nem védeted le? Hogy-hogy más is csinál olyat mint te? Miért nem pereled be?
-Nem tudom elképzelni hova kellhet cserepesvirág, miért nem csinálsz inkább domború faliképeket?
-Miért nem készítesz inkább tűzzománcot, azt nem könnyebb eladni?
-Stb...

Mondják ezeket olyanok, akik alig ismernek. Nem ismerik a céljaimat, nem ismerik az eddig megtett utamat, mégis jobban látják, mit kéne tennem.
Aki nem tud segíteni abban az irányban, amerre megyek, miért érez kényszert arra, hogy eltérítsen az utamról?