2017. január 27., péntek

Áááá, az messze van.....vagy mégsem?

Van egy lista, amire nagyon büszke vagyok. Remélem, még nagyon sok névvel fog bővülni az elkövetkezendő időkben.

Amióta agyagvirágok készítésével foglalkozom, egyre többen kapnak kedvet ehhez a kézműves tevékenységhez.

Az oktatás néhány éve nem úgy kezdődött, hogy azért jönnek, mert tanítom, hanem azért tanítom, mert kérték és jöttek. Én csak alkottam, kísérleteztem az elején hobbiból, de felmerült az igény, hogy az így összegyűlt tudásomat másoknak is átadjam.

Nehezen álltam rá a tanításra, nem volt vágyam ez a terület, és a körülmények sem voltak ideálisak ehhez, de igyekeztem a kérések szaporodása szerint megteremteni a tanításhoz szükséges feltételeket. Önerőből, családi elismerés, bátorítás, támogatás nélkül, lassan, de biztosan fejlődik Budapesten a CsodavirágMűhely, ahova tanulóim érkeznek az ország minden részéből, hogy egy új hobbival megismerkedhessenek.

Akik nem úgy kezdik, hogy "Áááá, az messze van...", hanem reggel úgy kelnek fel jó korán, hogy ideutaznak a tanműhelybe egy egész napos tanfolyamra, azok az alábbi helységekről indultak, és este oda tértek vissza rövidebb-hosszabb utazást követően. Nem csak kényelmes autókkal, nagy tiszteletem azoké, akik képesek vonattal, távolsági busszal is eljönni hozzám. Akik ezek után még visszatérők is, azoknak külön köszönöm!

  • Pomáz
  • Erdőkertes
  • Eger
  • Tatabánya
  • Székesfehérvár
  • Ráckeresztúr
  • Kaposvár
  • Salgótarján
  • Budakalász
  • Kunszentmárton
  • Fót
  • Őrbottyán
  • Gödöllő
  • Kecskemét
  • Nyíregyháza
  • Dunakiliti
  • Budaörs
  • Szigethalom
  • Szécsény
  • Szalmatercs
  • Érd
  • Veszprém
  • Adony
  • Baracska
  • Ócsa
  • Tököl
  • Bajna
  • Tata
  • Debrecen
  • Vecsés
  • Gyál
  • Felsőszentiván
  • Szolnok
  • Ózd
  • Isaszeg
  • Lajosmizse
  • Pusztaszabolcs
  • Kalocsa
  • Monor
  • Bogács 
  • Nagytarcsa
  • Lakitelek
  • Sitke
  • Hatvan
  • Tinnye
  • Veresegyház
  • Solt

A távolság miatt beiktatott budapesti tartózkodás után
  • Kávás
  • Fehérgyarmat

Az már csak apró kiegészítés, hogy eddig Budapest 14 különböző kerületéből jöttek tanulóim, de ez a vidékről ideutazókhoz képest nem olyan meglepő.

Ezenkívül számos vidéki városba invitáltak már, idővel remélem ezek is megvalósulnak
  • Nagykanizsa
  • Debrecen
  • Pécs
  • Győr
  • Monor
  • Ásotthalom 
  • Szeged
  • stb
Erdélybe is hívtak.
Sajnos a feltételekben még nem tudtunk megállapodni.

Ahol már sikeres tanfolyamot tartottam:
  • Esztergom - többször
  • Szécsény
Köszönöm a meghívást és a szervezést!

Most sajnálom, hogy nincs jogsim, se kocsim, ez segítene távolabbi helyekre is eljutnom önállóan, teljes felszereléssel.

Egyelőre kb 100 km-en belül tudok elutazni önerőből a szükséges kellékekkel, hogy egy egész napos tanfolyamot megtartsak. Nyitott vagyok egyéb segítő megoldásokra is. Nagyobb távolsághoz már éjszakai szállás szükséges. Minimum 6, maximum 8 fő érdeklődése esetén utazom.

Remélhetőleg a listám bővül, és továbbra is büszke vagyok, hogy nem kevesen több10 km-t, néha 100-200km-t utaznak, hogy tőlem tanuljanak. (Időnként kibővítem ezt a listát a később jövőkkel.)

Hálásan köszönöm Mindenkinek, akivel már találkoztam, és akivel ezután fogok!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ha van véleményed, kérdésed, kérlek írd ide!