2009. március 22., vasárnap

ART

A Google fordító szerint az art jelentése: 1.művészet, 2.ügyesség, 3.tehetség

Ha mindebből legalább egy kevéske megadatik, és hatalmas alkotókedvvel társul, az eredmény nem maradhat el. Én gyerekkorom óta eszerint létezem, folyton előtörő alkotási vággyal élek. Ennek ellenére volt az életemnek olyan hosszabb szakasza, amikor nagyon háttérbe szorult minden hobbiként művelt alkotás. Az utóbbi években -a rendszerváltás óta- megszaporodtak azon kreatív hobbi üzletek, melyek előtt nem tudtam elmenni anélkül, hogy valamit ne vigyek haza kipróbálásra. A sok ifjúkori varrás, kötés után a legkedveltebb hobbim az üvegfestés lett, de sokféle technikát kipróbáltam közben is.
Sokan mécsestartókkal kezdik, én is így tettem az első szárnypróbálgatásokat az üvegfestés terén.


Hamar nekiálltam a domború felületeknek is, pedig később üvegfestő körökben hallottam, hogy sokan tapasztaltabb, gyakorlottabb üvegfestőként sem mernek ilyen formára festeni. Hát, ...bizony eléggé folyik a festék. De ekkortájt még nem ismertem senkit, aki befolyásolt volna, így aztán megpróbálkoztam ezzel is, és nagyon szerettem üvegpalackokra festeni. Az állólámpa formájú mécsestartó nagy kedvenc volt akkoriban. A fotózás még nem volt megoldott, nem mindig sikerült megfelelő módon megörökíteni a munkáimat. Sőt, nagyon sokról semmilyen fotó nem készült.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ha van véleményed, kérdésed, kérlek írd ide!